„Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek:
a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyedni
kezdett, ezért valamennyien előkészítették hajóikat, és szép sorban
elhagyták e helyet.
A Szeretet az utolsó pillanatig maradt, majd- mielőtt végleg
elsüllyedt volna - segítségért imádkozott.
A Gazdagság luxushajón úszott el a Szeretet mellett.
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, az arany és ezüst mellett már nincs hely számodra!
Megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget is.
- Nem, Szeretet, nem tudlak elvinni. Itt minden tökéletes,
ártanál a hajómnak!
A Bánattól is segítséget kért.
- Ó, Szeretet, olyan szomorú vagyok, egyedül kell maradnom!
A Vidámság is arra ment el, de olyan elégedett volt,
hogy meg sem hallotta a kérést.
Hirtelen egy hang szólította:
- Gyere, Szeretet, én elviszlek!
A Szeretet olyan hálás és boldog volt, hogy elfelejtette
megkérdezni jótevője nevét. Ezért megkereste a Tudást:
- Tudás, ki segített nekem?
- Az Idő volt.
- Az Idő?- hitetlenkedett a Szeretet. - Miért ő segített?
- Mert csak az idő érti meg, milyen fontos az ember életében
a Szeretet!"
Megjegyzések