Forgó Mária

"Ha van valamid, ami jó, Ami barátaiddal megosztható, Legyen bár csak egy apróság, Hozhatja Isten áldását. Add tovább. Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám, De segít megharcolni egy - egy csatát. Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes, Egy kép, vagy pillantás, mely kellemes. Add tovább. Ne feledd a másik fájdalmát. Te kell, hogy segítsd az úton tovább, Egy kedves szó, vagy egy mosoly Áldás lehet a másikban. Add tovább. Ha tudsz egy kedves történetet, Vagy hallottál az utcán jó híreket, Vagy jó könyvet rejt a szobád Mely segít elűzni a másik bánatát. Add tovább. Ne légy önző a szívedben, De viselkedj a legnemesebben. Tedd a közösbe kenyered, Hogy társaid is egyenek. Add tovább. Ha Isten meghallgatta imád, S az égből áldást küldött le rád. Ne tartsd meg csak magadnak, Még mások sírnak, jajgatnak. Add tovább."

"Szeretnék átölelni ma egy embert, Ki olyan árva s vágyak özvegye, Mint jómagam, s kit a tavasz szíven vert, S kondor haján kopog az ősz jege, Kinek ha volt is piros betűs napja, Tintát hozzá véréből szűrt a Sors, Vén bánatok fia és újak apja, Csöndes tűnődés lankadt léptű papja, Örülni lassú, és csüggedni gyors; Kit nemessé emelt a föld porából Sok ritka szenvedés, de nem kevély Kitűnni a törpék sekély sorából, És címere egy hervadt falevél, Ha kővel dobták, szívét dobta vissza, Ha szívvel dobták, halkan énekelt"

"Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad. Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad. Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad. Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad. Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad. Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad. Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad. Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad. Törd át gátjaid - a világ legyél te magad. Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad."

"Nem arra vagyok kíváncsi, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz, mersz-e találkozni a szíved vágyakozásával. Nem az érdekel hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy hülyének néznek a szerelmed miatt, az álmaidért, vagy azért a kalandért, hogy igazán élj. Nem érdekel, milyen bolygóid állnak együtt a holddal. Azt akarom tudni, megérintetted-e már szomorúságod középpontját, ejtett-e sebet rajtad árulás valaha az életben. Azt akarom tudni, képes vagy-e együtt élni a fájdalommal, az enyémmel vagy a tieddel, a további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már. Az érdekel, tudsz-e vadul táncolni, hagyni, az eksztázis átjárjon tetőtől-talpig anélkül, hogy óvatosságra intenél. Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e. Azt akarom tudni, mersz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz légy önmagadhoz, és el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet. Azt akarom tudni, látod-e a szépet, még akkor is, ha éppen nehéz ...

" Ha a gyerekek kritizálva élnek, megtanulják, milyen megbélyegzettnek lenni. Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, megtanulnak veszekedni. Ha a gyerekek kicsúfolva élnek, megtanulnak szégyenlősnek lenni. Ha a gyerekek megszégyenítve élnek, megtanulnak bűnösnek lenni. Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek, megtanulnak türelmesnek lenni. Ha a gyerekek bátorítva élnek, megtanulnak bizalommal élni. Ha a gyerekek megdicsérve élnek, megtanulják megbecsülve érezni magukat. Ha a gyerekek méltóságban élnek, megtanulják az igazságot. Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat, megtanulnak hinni. Ha a gyerekek hitelesen élnek, megtanulják, mit jelent szeretni. Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek, megtanulják megkeresni a szeretetet a világon. A TE GYEREKEID HOGYAN ÉLNEK?"

"A szeretet akarat nélkül semmi más, mint szentimentalitás. Az akarat szeretet nélkül, az semmi más, mint kegyetlenség. A szeretetnek és az akaratnak együtt kell járnia. A szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére, saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében. A szeretet önfejlesztési folyamat akkor is, ha célja másvalaki fejlődése. Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül. Szeretetünk csak erőfeszítés révén válik kimutathatóvá. A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés. Szeretni nem lehet akarat nélkül. A szeretet munka. Szabadon választott rabszolgaság. Kinek dolgozik az, aki szeret? Annak, akit szeret. Honnan lehet valóban megtudni, hogy én szeretem-e a másikat? Hát meg kell kérdezni azt a másikat. A szeretetnek a másik ember a tesztje, sohasem én. Hiába mondom valakinek, hogy "szeretlek, szeretlek, szeretlek...", ha az a másik azt mondja: " mióta ismerlek, azóta nagyon nehéz az életem..." - akkor n...

Egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor a Föld éppen csak elkészült, s úgy ragyogott, mint egy újszülött csillag, az Úr végigsétált zöld dombjain - völgyein, és szeretettel nézett teremtményeire. Elnézte az állatokat, a madarakat, a fákat és a virágokat, a tengereket és a hegyeket, aztán elnézte az embereket... Szerette mindegyiküket, azok is szerették őt. De egy rövid idő után elszomorodott az Úr, és az angyalok, akik körülötte voltak, aggodalmasan kérdezték, miért könnyezik. Ő pedig mondá: "Elnéztem az embert, és láttam az irántam való szeretetét,de ez a szeretet csak azért van, mert én vagyok az egyedüli, akiről tudomása van. Azért szeret, mert nincsen más, akit szerethessen. Szabad akaratot szándékozom adni neki, hogy szerethessen, amikor akarja, és így tudjam, hogy ha egy ember azt mondja: "Szeretem az Urat"ez azért van, mert úgy döntött, engem szeret. Ahhoz pedig, hogy ez így legyen, kell lennie valakinek, aki ellenkezni fog Velem, és arra kísérti az embert, h...

"Fák, csillagok, állatok és kövek szeressétek a gyermekeimet. Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat. Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok. Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet. Te, homokos, köves, aszfaltos út, vezesd okosan a lányt, a fiút. Csókold helyettem, szél, az arcukat, fű, kő, légy párna a fejük alatt. Kínáld őket gyümölccsel, almafa, tanítsd őket csillagos éjszaka. Tanítsd, melengesd te is, drága nap, csempészd zsebükbe titkos aranyad. S ti mind, élő és holt anyagok, tanítsátok őket, felhők, sasok, Vad villámok, jó hangyák, kis csigák, vigyázz reájuk, hatalmas világ. Az ember gonosz, benne nem bízom, De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom. Igaz rokon, hozzátok fordulok, tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok; Tűz, víz, ég és föld s minden istenek: szeressétek, akiket szeretek....

"Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted. Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli,az nem fog sírásra késztetni. Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével. Az igaz barát a kezedet fogja és a szívedet simítja. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd. Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba. Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelentheted magát a világot. Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse. A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte. Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént....

A bölcsesség nem mások, hanem Önmagunk uralása. A nemesség nem név vagy hatalom, hanem önmegismerés kérdése: ismerd meg Önmagad, s magadban az egész világot megleled. A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz, egyszerűen csak harmónia dolga.

"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogak legyünk."

"Bizony, lelkem, Csak magamnak nem feleltem: De hát választ nem is leltem. Elfelejtem Sok örömöm, sok szerelmem: Szép elmenni: ez az”elvem”. Ez az „elvem”, Csúf szó, de csak így feleltem: Evvel, szívvel s be nem telten. Így feleltem, Bátor hangon énekeltem S néha nyáron harcra keltem. Bizony lelkem, Én az Életet elejtem, Én magamat már elrejtem. Ki nem „ fejtem”: Megint rossz szó. Elfelejtem. Ezt és mindent. Nem feleltem Magamnak."

"Jókor menekülsz! A patak csupa bánat. Felborzad a szél. Kiszakadnak a felhők. Csattanva lezúdul a zápor a vízre. Elporlik a csöpp. Nézek utánad. Elporlik a csöpp. De a test csak utánad nyújtózik, az izmok erős szövedéke még őrzi a vad szoritást, a szerelmet! Emlékezik és gyötri a bánat. Úgy gyötri a testet utánad a bánat, úgy röppen a lélek utánad, elébed, ó, semmi, de semmi már! ez a zápor sem mossa le rólam a vágyat utánad."

"Annyi éjjel vártam rád, tudtam nincs tovább, ha menned kell hát menj ne várj. Voltak szép napok,s hetek, téged úgy szerettelek, annál jobban már nem lehet. De hogy jutottunk eddig nem tudom, hogy minden lépés már csak fájdalom, amit feléd tennék és mégis hozzád indulok. Nem akarom újra azt hogy sírni láss, nem akarom újra azt hogy megbocsáss, nem akarok mást csak boldog perceket, hogy újra megtalálj, soha el ne engedj már! Nem akarom újra azt hogy sírni láss, nem akarom újra azt hogy megbocsáss, nem akarok mást csak boldog perceket, hogy újra megtalálj, soha el ne engedj már! Mindig téged vártalak, nem volt nálad fontosabb, azt hittem örökre így marad. Látod nem bírtuk tovább, pedig úgy vigyáztam rád, jobban nem vigyáz majd senki más. S eljutottunk eddig láthatod, minden lépés már csak fájdalom, amit feléd tennék és mégis hozzád indulok. Nem akarom újra azt hogy sírni láss, nem akarom újra azt hogy megbocsáss, nem akarok mást csak boldog perceket, hogy újra megtalálj, soha el n...

"Ma is vár az utca lépte, az éjjeli folyó S az a tér, hol gyermek álmod néha látható Én itt maradtam úgy, mint mások, s ha változunk is rég Van helyed a világ szélén, ülj le, maradj még! Ez az ég ezer fényes, ébren álmodó S aki jár, az a vándor, a színes Földgolyó Jöjj szabadnak én is szállok, s bárhogy neveznéd Ez lehet, mit Te is kértél, mi mindig elkísér Egy hajó, mivel végigjárjuk az élet tengerét, a szívünk az, a test, a vér Hajó, mi a kikötőkben néha el sem ér Hidd el majd, hazatér! Ami fáj, Te is látod, nem kézzel fogható S ne reméld, hogy minden ajtó be is zárható Szeress úgy, ahogy vágyod az ismeretlent rég Van helyed a szívek mélyén, ülj le, maradj még! Ez az éj, s ki fényét festi, az a bolond ő a Hold S aki vár, az a Nap, ki ébreszt minden hajnalon Jöjj szabadnak én is szállok, s bárhogy neveznéd Ez lehet, mit Te is kértél, mi mindig elkísér Egy hajó, mivel végigjárjuk az élet tengerét, a szívünk az, a test, a vér Hajó, mi a kikötőkben néha el sem ér De hidd el majd, ...

"Vándor roskad le az útszél kövére. Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne! De nem megy tovább! Hogyan érje el, ha olyan nehéz terheket cipel? Amikor indult, erős volt és boldog. Azóta annyi minden összeomlott. Szívében ott a kérdés szüntelen: Mért lett ilyen az út, én Istenem?! Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye, és leperdül az útszéli göröngyre. Aztán elcsendesedik. Lehet-e ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke? Magasba emeli tekintetét. Ott majd megérti, amit itt nem ért. Fogja botját, és indul vánszorogva. Mintha a domboldalon kunyhó volna! Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik. Elég volt már a vándorlásból estig. Soká eltöpreng még a bajon, hiányon, míg végre lassan elnyomja az álom. S magát álmában is vándornak látja, útban a távol mennyei hazába. A mennyei város ragyog feléje. Oda igyekszik, siet, hogy elérje. Kezében vándorbot, vállán keresztje. Vállára azt maga Isten helyezte. Siet örömmel....

„Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.”

"Ha majd az ősz összegyűjt minden bánatot, s vele a lelkemet behinti csendesen: eljössz –e vigasztalni, kedvesem? Eljössz –e akkor simogató szóval, mikor a lelkem többé nem nevet, s mesélsz –e majd, mikor a könnyem éget, hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket, amiket egyszer én mondtam neked? Ha akkor eljössz: áld’ni fogom a lábaid nyomát, s áldott legyen a rózsaszínű út, az út, melyen menni fogsz tovább, áldott legyen a szív, mely erre kerget, s áldott legyen, áldott legyen lelked, legyen a boldog álmok temploma. Hanem azért áldani foglak téged akkor is, ha nem gondolnál rám többet soha."

Szeretet ne hagyj el engem! Ne engedd, hogy szívemből kitöröljenek! Nem tudom nélküled mihez kezdek, Ha elhagysz, csak egy csonka lélek leszek. Összetört cserépként hullok a földre, Csak egy viaszbáb maradok örökre. Érzelem nélküli rideg marionett, Kit kötélen rángatnak az emberek. Megfagyott márványkő, hideg, mint a jég Ezt nem akarhatja az ég. Szükségem van egy kis melegségre, Különben beborít az éj sötétsége. Gonosz lelkek járják vidám táncukat, Azt gondolják, engem megkaparintanak. Csalódniuk kell, mert nem hagyom magam, Harcolok a sötétség angyalaival. A boldogság erejét hívom segítségül, Így tér vissza hozzám a szeretet végül.

„Ez itt a magányosság erdeje. Itt én vagyok csak; én és valaki, valaki, akit nem is ismerek. És aki mégis, mégis elkísér, akármeddig megyek. Valaki, akit mégsem ismerek. S van itt egy álmom: különösen szép, és különösen mégis fáj nekem: Valaki egyszer majd elémbe lép, és megfogja két tévelygő kezem, lecsókolja két könnyező szemem... Valaki majd az életembe lép, aki százszor több mint az életem. Van itt egy álmom: különösen szép, és különösen mégis fáj nekem... Ez itt a magányosság erdeje. Itt én vagyok csak, én és valaki, Valaki, akit nem ismerek, és akiről még tudnom sem szabad: Bár jobban szeretem, mint magamat.”

"Mért töröd a fejed azon, ami megtörténhet veled? Meglehet, hogy meg sem történik. Tűzvészre gondolok, házad összeroskadására, csupa olyasmire, amibe beleeshetsz, s nem pedig belecsalogatnak. Inkább a csapdákra figyelj, azokra, amelyek orvul leselkednek rád… Mikor attól rettegsz, hogy az emberek veszélyt hozhatnak rád, gondolj arra, hogy mivel tartozol nekik… Méltóképpen élj, hogy méltóképpen ítéltess. Ne tégy semmit mások kárára, örülj mások szerencséjének, indítson meg az elesettek balsorsa, és mindig tartogass egy könnycseppet a szívedben az arra rászorulóknak… Ne feledd: emberhez méltóan kell élned, hogy méltó légy, e magas cím viselésére… Hívd segítőtársul a bölcsességet. Ha tógájába burkolózol, megóv a bajoktól, szentélyében biztonságra lelsz. Csak azok lökdösik egymást, akik ugyanazon az úton járnak. A bölcs sohasem kérkedik, sok emberre hozott már veszélyt a dölyfös lélek. Elűzi önmagától a bűnt, és másnak sem rója fel. Nem rémül meg a világi erkölcsök láttán, és nem ká...

"Párisba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, kánikulában, halk lombok alatt s találkozott velem. Ballagtam éppen a Szajna felé s égtek lelkemben kis rőzse-dalok: füstösek, furcsák, búsak, bíborak, arról, hogy meghalok. Elért az Ősz és súgott valamit, Szent Mihály útja beleremegett, züm, züm: röpködtek végig az uton tréfás falevelek. Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé s Párisból az Ősz kacagva szaladt. Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán nyögő lombok alatt."

„Mikor a tavasz osztja csókjait S a zöld erdőkön napsugár ragyog, Felébrednek a nedves pázsiton Piciny, fehér kis földi csillagok... A harmatcseppes rétek bársonyára Fehéren hull ezer csillagvirág, Felette lágyan elsusog a szellő, S az erdő szélén intenek a fák... Volt egyszer egy csillag...fényes...ragyogó... Ezüst sugártól tündökölt az ég, Reggel is sokáig oltogatta Erős fényét a kékes messzeség... Egyszer meglátott messze valahol Egy sápadt fényű testvér csillagot... De elvesztette...s keserves bánatában A horizonton végig vágtatott... Aztán széthullott...ezer kis vadvirágra, S a földre hullva többé nem ragyog... A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén Keresik azt a sápadt csillagot... Verseim piciny csillagvirágok, S én egy olyan hulló csillag vagyok, Ezer darabra tépve lelkemet Keresem azt a testvér csillagot...”

Első voltál eddigi életemben, Akit tiszta szívemből, őszintén szerettem. Olyan voltál nekem, mint nap az égen, Amely szelíden átölel, meleg fényével. Akár az arcomat símogató szellő, Mint élőlénynek az éltető levegő. Szomjas földként ittam szavaidat, Lázasan lestem gondolataidat. Kék egem legfényesebb csillaga voltál, Egész életemben, csak Te ragyogtál. Ha nem lettél volna akkor mellettem, Nem ismerhetném mi is a szerelem. Te voltál ki éltetett, ki számított nekem, Örökké szívemben élsz, sosem feledlek el.

"Emeld fel bíbor képedet, Csendes Esthajnal! Enyhísd meg a természetet Harmatillattal. Hozd alá a fáradt szemnek Kívánt álmait, Fedezd bé a szerelemnek Édes titkait. Titkon nyílnak az életnek Legszebb rózsái, Mély titokban csörgedeznek Legszebb órái. Ah, nékem is van egy titkom Szívembe rejtve! Nem szabad azt kimondanom: El van temetve. Nem szabad kijelentenem, Melly boldog vagyok; S hogy ki az én Egyetlenem, Kiért hervadok. Csak a néma hold mosolyog Rám szemérmesen, Mikor az örömcsepp ragyog Forró szememen."

Azt álmodtam angyal vagyok, Körülöttem ragyognak a csillagok. Szárnyaimmal hasítom a kék eget, Szeretettel várnak a Földön engemet. Boldogságot hozok mindenkinek, Akiben érzem, hogy él a szeretet. A jó Isten küldött ebbe a világba, Őneki minden egyes lélek drága. Meg kell mentenem az embereket, Én az Ő akarata szerint teszek. Egyszer csak fekete felhők gyülekeztek, A szárnyaim fájdalmasan letörtek. Elsodort az orkán erejű szél, Ott álltam egy szakadék szélén. Az ördög azt súgta – vesd le magad, Az istened úgyis elhagy! Félelem költözött a boldogság helyére, Reszketve gondoltam a szép emlékre. Nem tudtam miként cselekedjek, Végül a hitem ereje mentett meg. Eltűntek végre a gomolygó felhők, S ott álltam ismét Isten színe előtt.

"Semmibe sem kerül, de sokat teremt. Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják. Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökké megmarad. Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle. Táplálja a jóakaratot az üzleti életben, boldogságot teremt az otthonokban és mindenütt a barátság biztos jele. Pihenés az elfáradt embernek, napfény a csüggedőknek, világosság a szomorkodóknak, és a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben. Nem jelent földi javakat senki számára, Nem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni – csak önként lehet odaadni. Ha valaki már túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon, akkor legalább te nézz rá derülten. Senkinek nincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni! Ha meg akarod kedveltetni magad az emberekkel, akkor MOSOLYOGJ !"

"Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük. Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat. Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé. Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra. Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,...

"Hogyha kell, én ezer évig várok rád, Míg a réten harmat fénylik, várok rád, Míg a fákon gyümölcs érik, várok rád, Hisz a szerelem veled oly szép. Megtalállak, drágám, hidd el, bárhol jársz, Felkutatlak, igaz hittel, bárhol jársz, Legszebb álmom, ó, ne vidd el, bárhol jársz, Hisz a szerelem veled oly szép. Mint kósza szél a pillangót a kerteken, Az órámon a mutatót úgy kergetem, Míg vissza nem jössz, s nem hagysz el egy percre sem, S átölelsz, úgy mint rég. Hogyha kell, én ezer évig várok rád, Fel is szállok, fel az égig, várok rád, Míg csak élek, véges végig várok rád, Hisz a szerelem veled oly szép."

"Előttünk már hamvassá vált az út, És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása. Illattá s csenddé. Titkok illata Fénylett hajadban s béke égi csendje, És jó volt élni, mint ahogy soha, S a fényt szemem beitta a szívembe: Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, Vagy áldott csipkebokor drága tested, Melyben egy isten szállt a földre le, S lombjából felém az ő lelke reszket? Igézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek,- Egyszerre csak megfogtad a kezem, S alélt pilláim lassan felvetődtek, És éreztem: szívembe visszatér, És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek! "

"Tudod mi a bánat?Várni valakit ki nem jön el többé. Eljönni onnan,hol boldog voltál, s otthagyni szívedet örökké! Szeretni valakit,ki nem szeret téged. Könnyeket tagadni,mik szemedben égnek. Kergetni egy álmot,soha el nem érni,csalódott szívvel mindig csak remélni! Megalázva írni egy könyörgő levelet, szívdobogva várni,s nem jön rá felelet. Szavakat idézni,mik lelekedre hulltak, rózsákat őrizni,mik elfakultak. Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni, mással látni meg őt és utána fordulni. Kacagni hamis lemondással,hazamenni,sírni könnyes zokogással. Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,s imádkozni,hogy sose tudja meg mi is az a bánat. A szív gyorsan elárulja önnmagát,de mást lát a két szemem, Messze túl a könnyeken,hogy még mindig te vagy a mindenem. Ha az kérdezné tőlem most valaki,mondjam meg mit jelentesz nekem? Tán büszkeségből azt felelném,semmit,csak múló szerelem. Elmegyünk majd egymás mellett,s a két szemed rám nevet. ...

"Veled repülök, csak bízd rám, a kéj szárnyán. Neked ragyogok, mint gyémánt az éj láncán. Hogy is élvezné a napfényt, az, aki a Holddal él? Más nincs csak az éjszakánk, áron alul mért adnánk. Csillagok idején, veled leszek én, legyen, ahogy választod. Nem lehetsz az enyém, hazug a remény, szíved soha nem adod. Nincs szerelem és nincs már szabály. Sose sírhatsz, ha fáj. Egyszer beköszön egy angyal az álmunkból. Ragyog valahol egy hajnal, mely rólam szól. Csoda velünk sosem történt, angyal sosem járt közénk. Itt legalább létezel, vár, ami vár ébredj fel! Csillagok idején, veled leszek én, legyen, ahogy választod. Lángolunk te meg én, sehol az erény, leveszed az álarcod. Nincs szerelem és nincs már szabály. Sose sírhatsz, ha fáj. Repülés, zuhanás belehalsz, mint más. Hova vágysz, mond, egyedül mért szállsz? Mire jó a repülés, ha soha célt nem ér. Hát ne ígérj, és ne remélj, a napokat éld túl. Mert nem vagy rossz és nem vagy jó, éld túl. Nincs is más csak zuhanás, hát mire jó a szí...

"Olyan furcsák vagyunk mi emberek, A lelkünk sír, az ajkunk nevet. Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog, Gondolatai tiszták, szabadok. S nem vesszük észre, dehogy vesszük észre, Hogy könnyek égnek csillogó szemében. Olyan furcsák vagyunk mi emberek, A lelkünk sír, az ajkunk nevet. Hazugság az egész életünk, Hisz akkor sírunk, amikor nevetünk."

"Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom testemet égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha!"