Forgó Mária

Járd szelíd nyugalommal az élet útjait a sok zaj, tülekedés közepette és gondolj arra, hogy milyen békesség lehet a csöndben. Légy jó viszonyban mindenkivel anélkül, hogy megtagadnád önmagad. Beszélj nyugodtan, világosan arról, amit igaznak vélsz, de hallgass másokra is, még azokra is akik unalmasak és tudatlanok, mert nekik is megvan a maguk mondanivalója. Kerüld a hangos agresszív embereket, mert azok zaklatják lelked nyugalmát. Ha összehasonlítod magad másokkal, hiú leszel, vagy kedv szegett, mert mindig lesznek nálad jobb és kevésbé jó emberek. Élvezd sikereidet, terveidet és törődj pályafutásoddal, bármilyen egyszerű legyen is az, mert az a tied s a tiéd is marad a szerencse minden változása közt. Üzleti ügyeidben légy óvatos. Ez a világ tele van csalárdsággal, de ez ne vakítson el. Lásd meg a jót, az erényt is. Sok ember küzd nemes ideálokért, az élet tele van hősiességgel. Légy hű magadhoz az igaz szeretetben. A szerelemben ne légy cinikus, mert minden meddő csalódás dacára az...

"Valamit kérnek tőled. Megtenni nem kötelesség. Mást mond a jog, mást súg az ész. Valami mégis azt kívánja: Nézd, tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet. Messzire mentél. Fáradt vagy. Léptél százat. Valakiért még egyet kellene. De tested, véred lázad. Majd máskor! - nyugtat meg az ész. És a jog józanságra int. De egy szelíd hang azt súgja megint: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet. Valakin segíthetnél. Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg. Tán összetörte a szíved. Az ész is azt súgja: Minek? De Krisztus nyomorog benne. És a szelíd hang halkan újra kérlel: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet! Ó, ha a harmadik egyszer első lehetne, és diktálhatna, vonhatna, vihetne! Lehet, elégnél hamar. Valóban esztelenség volna. De a szíved békességről dalolna, s míg elveszítenéd...

"Azért van síró, hogy vigasztald, és éhező, hogy teríts asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed. Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karod között. Azért roskadnak más vállai, hogy terhüket te segítsd hordani. Az irgalmat kinek fakasztják, s mélység felett van csak magasság. Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, azért van, hogy te megmutathasd: mennyi szeretet van benned. Megmutattad-e néha legalább? Enyhült, s szépült-e tőled a világ? Vagy tán kezedtől támadt foltra folt? Ott is, hol eddig minden tiszta volt? Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak, menedéknek, oszlopnak, szárnynak. Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg meg nem leled. Csak ott leszel az, aminek rendeltettél. - Másként rideg,céltalan lesz az életed. Mag leszel, mely kőre esett, elkallódott levél leszel, mely a címzetthez nem jut el. Gyógyszer, ami kárba veszett, mit sohse kap...

"Amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted: elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok, hogy a reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember is elég. S nem igaz, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív. "

A hajnal az, ki osztja csókjait Bársony ajakával a virágot illeti De az a békés boldogság helyett Könnyek közepette egyre csak kesereg -Miért sírsz virágom, hiszen szeretlek Veled vagyok mindig, csak veled kedvesem Te vagy az én gyönyörűségem A legboldogabb leszel mindig mellettem -Hiába is szeretsz én drága kedvesem Oly kevés az idő, mit adni tudsz nekem Belehalok ebbe a nagy bánatba Mert téged szinte alig láthatlak -Miért sírsz virágom, hiszen szeretlek Egész életemben melletted leszek Minden egyes reggel veled ébredek Szerelmes szívem csak érted remeg -Lágy ölelésed néha nem is érzem Ez csak röpke pillanat nékem Ez hidd el nem boldogít engem Egy „futó záportól” több kell kedvesem -Ennyit adhatok drága szép virágom Csöppnyi szíved értem ne fájjon Meggyógyítlak téged harmatos balzsammal Betakargatlak édes mosolyommal

Mennyi titkot őriznek a fák, Éjszakánként halkan susogják. Egymásnak halkan éneklik, A múlt fájó emlékeit. Mennyi szívet tépő titok, Lopakszik ráncos törzseik közt. Hány szív szakadt meg itt, Földbe vájó gyökereik fölött. Mennyi édes gyerekzsivaj emléke, Ágaik között játszva hív. Esetlenül kapaszkodva itt, Lágy karok szelíden átölelik. Mennyi könnyező heg árulkodik, Oldalukba vésett szerelem hegével. Melyek már enyészetté lettek, Most eleven sebeknek tűnnek. Mennyi elillant régi árnyalak, Suhan nyöszörgő lombjuk alatt. Mint tavaszi hűs szellő, Eliramlik –e letűnt idő.

"Hajnalfényben fürdesz, ahogy én. Nap tüzében olvad a remény, Szürke estben reszket ez a szív, Csillagos éjben az álmom téged hív. Minden hajnal távolabb repít, Nap tüze ég, de fel nem melegít. Esti szélben illatod ölel, Egy csillag vagy távol, csak szemem lát közel. Ha nem vagy, csak látszol, a holnap mért jön el? Hány év egy perc? Ha nem ölelsz? Érzem, ne felelj, érzem a szívemmel. Hány év egy perc? Ha nem ölelsz? Érzem, ne felelj, mértem szerelemmel. Hány év egy perc? Ha nem ölelsz? Érzem, ne felelj! Tőled távol mást fütyül a szél. Rólad hallgat, semmit sem mesél, Esti szélben jéghideg a nyár, Lelkem már szédül, de szemem nem talál."

Nézd, én vagyok a szél, Ki mindig elkísér, de átölelni fél. Nézd, én vagyok a tűz, Ha oltanád, elűz, de véd, ha mellé ülsz. Nézd, semmi sincs talán, Mi fontosabb lehet, Mint egy pillanat veled. Érinthet téged minden szó, Ölelhet napsugár és hó, Csak én nem érlek el. Érinthet vágy és gondolat, Szerethet álommozdulat, Csak én nem érlek el, Én nem érlek el. Mondd, hogy elérhet kezem, Mintha itt lennél velem, És nincs több félelem. Mondd, hogy máshogy is lehet, Hogy nem hiszed, Hogy csodák nincsenek. Nézd, senki sincs e földön, Aki tőlem elvehet, Csak a csillagok felett. Érinthet téged minden szó, Ölelhet napsugár és hó, Csak én nem érlek el. Érinthet vágy és gondolat, Szerethet álommozdulat, Csak én nem érlek el, Mért nem érlek el…

"Ha van valamid, ami jó, Ami barátaiddal megosztható, Legyen bár csak egy apróság, Hozhatja Isten áldását. Add tovább. Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám, De segít megharcolni egy - egy csatát. Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes, Egy kép, vagy pillantás, mely kellemes. Add tovább. Ne feledd a másik fájdalmát. Te kell, hogy segítsd az úton tovább, Egy kedves szó, vagy egy mosoly Áldás lehet a másikban. Add tovább. Ha tudsz egy kedves történetet, Vagy hallottál az utcán jó híreket, Vagy jó könyvet rejt a szobád Mely segít elűzni a másik bánatát. Add tovább. Ne légy önző a szívedben, De viselkedj a legnemesebben. Tedd a közösbe kenyered, Hogy társaid is egyenek. Add tovább. Ha Isten meghallgatta imád, S az égből áldást küldött le rád. Ne tartsd meg csak magadnak, Még mások sírnak, jajgatnak. Add tovább."

"Szeretnék átölelni ma egy embert, Ki olyan árva s vágyak özvegye, Mint jómagam, s kit a tavasz szíven vert, S kondor haján kopog az ősz jege, Kinek ha volt is piros betűs napja, Tintát hozzá véréből szűrt a Sors, Vén bánatok fia és újak apja, Csöndes tűnődés lankadt léptű papja, Örülni lassú, és csüggedni gyors; Kit nemessé emelt a föld porából Sok ritka szenvedés, de nem kevély Kitűnni a törpék sekély sorából, És címere egy hervadt falevél, Ha kővel dobták, szívét dobta vissza, Ha szívvel dobták, halkan énekelt"

"Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad. Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad. Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad. Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad. Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad. Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad. Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad. Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad. Törd át gátjaid - a világ legyél te magad. Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad."

"Nem arra vagyok kíváncsi, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz, mersz-e találkozni a szíved vágyakozásával. Nem az érdekel hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy hülyének néznek a szerelmed miatt, az álmaidért, vagy azért a kalandért, hogy igazán élj. Nem érdekel, milyen bolygóid állnak együtt a holddal. Azt akarom tudni, megérintetted-e már szomorúságod középpontját, ejtett-e sebet rajtad árulás valaha az életben. Azt akarom tudni, képes vagy-e együtt élni a fájdalommal, az enyémmel vagy a tieddel, a további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már. Az érdekel, tudsz-e vadul táncolni, hagyni, az eksztázis átjárjon tetőtől-talpig anélkül, hogy óvatosságra intenél. Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e. Azt akarom tudni, mersz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz légy önmagadhoz, és el tudod-e viselni az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet. Azt akarom tudni, látod-e a szépet, még akkor is, ha éppen nehéz ...

" Ha a gyerekek kritizálva élnek, megtanulják, milyen megbélyegzettnek lenni. Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, megtanulnak veszekedni. Ha a gyerekek kicsúfolva élnek, megtanulnak szégyenlősnek lenni. Ha a gyerekek megszégyenítve élnek, megtanulnak bűnösnek lenni. Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek, megtanulnak türelmesnek lenni. Ha a gyerekek bátorítva élnek, megtanulnak bizalommal élni. Ha a gyerekek megdicsérve élnek, megtanulják megbecsülve érezni magukat. Ha a gyerekek méltóságban élnek, megtanulják az igazságot. Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat, megtanulnak hinni. Ha a gyerekek hitelesen élnek, megtanulják, mit jelent szeretni. Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek, megtanulják megkeresni a szeretetet a világon. A TE GYEREKEID HOGYAN ÉLNEK?"

"A szeretet akarat nélkül semmi más, mint szentimentalitás. Az akarat szeretet nélkül, az semmi más, mint kegyetlenség. A szeretetnek és az akaratnak együtt kell járnia. A szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére, saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében. A szeretet önfejlesztési folyamat akkor is, ha célja másvalaki fejlődése. Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül. Szeretetünk csak erőfeszítés révén válik kimutathatóvá. A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés. Szeretni nem lehet akarat nélkül. A szeretet munka. Szabadon választott rabszolgaság. Kinek dolgozik az, aki szeret? Annak, akit szeret. Honnan lehet valóban megtudni, hogy én szeretem-e a másikat? Hát meg kell kérdezni azt a másikat. A szeretetnek a másik ember a tesztje, sohasem én. Hiába mondom valakinek, hogy "szeretlek, szeretlek, szeretlek...", ha az a másik azt mondja: " mióta ismerlek, azóta nagyon nehéz az életem..." - akkor n...

Egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor a Föld éppen csak elkészült, s úgy ragyogott, mint egy újszülött csillag, az Úr végigsétált zöld dombjain - völgyein, és szeretettel nézett teremtményeire. Elnézte az állatokat, a madarakat, a fákat és a virágokat, a tengereket és a hegyeket, aztán elnézte az embereket... Szerette mindegyiküket, azok is szerették őt. De egy rövid idő után elszomorodott az Úr, és az angyalok, akik körülötte voltak, aggodalmasan kérdezték, miért könnyezik. Ő pedig mondá: "Elnéztem az embert, és láttam az irántam való szeretetét,de ez a szeretet csak azért van, mert én vagyok az egyedüli, akiről tudomása van. Azért szeret, mert nincsen más, akit szerethessen. Szabad akaratot szándékozom adni neki, hogy szerethessen, amikor akarja, és így tudjam, hogy ha egy ember azt mondja: "Szeretem az Urat"ez azért van, mert úgy döntött, engem szeret. Ahhoz pedig, hogy ez így legyen, kell lennie valakinek, aki ellenkezni fog Velem, és arra kísérti az embert, h...

"Fák, csillagok, állatok és kövek szeressétek a gyermekeimet. Ha messze voltak tőlem, azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat. Énhozzám mindig csak jók voltatok, szeressétek őket, ha meghalok. Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek, szeressétek a gyermekeimet. Te, homokos, köves, aszfaltos út, vezesd okosan a lányt, a fiút. Csókold helyettem, szél, az arcukat, fű, kő, légy párna a fejük alatt. Kínáld őket gyümölccsel, almafa, tanítsd őket csillagos éjszaka. Tanítsd, melengesd te is, drága nap, csempészd zsebükbe titkos aranyad. S ti mind, élő és holt anyagok, tanítsátok őket, felhők, sasok, Vad villámok, jó hangyák, kis csigák, vigyázz reájuk, hatalmas világ. Az ember gonosz, benne nem bízom, De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom. Igaz rokon, hozzátok fordulok, tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok; Tűz, víz, ég és föld s minden istenek: szeressétek, akiket szeretek....

"Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted. Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli,az nem fog sírásra késztetni. Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével. Az igaz barát a kezedet fogja és a szívedet simítja. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd. Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba. Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelentheted magát a világot. Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse. A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik igazán hálás legyél érte. Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént....

A bölcsesség nem mások, hanem Önmagunk uralása. A nemesség nem név vagy hatalom, hanem önmegismerés kérdése: ismerd meg Önmagad, s magadban az egész világot megleled. A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz, egyszerűen csak harmónia dolga.

"Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogak legyünk."

"Bizony, lelkem, Csak magamnak nem feleltem: De hát választ nem is leltem. Elfelejtem Sok örömöm, sok szerelmem: Szép elmenni: ez az”elvem”. Ez az „elvem”, Csúf szó, de csak így feleltem: Evvel, szívvel s be nem telten. Így feleltem, Bátor hangon énekeltem S néha nyáron harcra keltem. Bizony lelkem, Én az Életet elejtem, Én magamat már elrejtem. Ki nem „ fejtem”: Megint rossz szó. Elfelejtem. Ezt és mindent. Nem feleltem Magamnak."

"Jókor menekülsz! A patak csupa bánat. Felborzad a szél. Kiszakadnak a felhők. Csattanva lezúdul a zápor a vízre. Elporlik a csöpp. Nézek utánad. Elporlik a csöpp. De a test csak utánad nyújtózik, az izmok erős szövedéke még őrzi a vad szoritást, a szerelmet! Emlékezik és gyötri a bánat. Úgy gyötri a testet utánad a bánat, úgy röppen a lélek utánad, elébed, ó, semmi, de semmi már! ez a zápor sem mossa le rólam a vágyat utánad."

"Annyi éjjel vártam rád, tudtam nincs tovább, ha menned kell hát menj ne várj. Voltak szép napok,s hetek, téged úgy szerettelek, annál jobban már nem lehet. De hogy jutottunk eddig nem tudom, hogy minden lépés már csak fájdalom, amit feléd tennék és mégis hozzád indulok. Nem akarom újra azt hogy sírni láss, nem akarom újra azt hogy megbocsáss, nem akarok mást csak boldog perceket, hogy újra megtalálj, soha el ne engedj már! Nem akarom újra azt hogy sírni láss, nem akarom újra azt hogy megbocsáss, nem akarok mást csak boldog perceket, hogy újra megtalálj, soha el ne engedj már! Mindig téged vártalak, nem volt nálad fontosabb, azt hittem örökre így marad. Látod nem bírtuk tovább, pedig úgy vigyáztam rád, jobban nem vigyáz majd senki más. S eljutottunk eddig láthatod, minden lépés már csak fájdalom, amit feléd tennék és mégis hozzád indulok. Nem akarom újra azt hogy sírni láss, nem akarom újra azt hogy megbocsáss, nem akarok mást csak boldog perceket, hogy újra megtalálj, soha el n...

"Ma is vár az utca lépte, az éjjeli folyó S az a tér, hol gyermek álmod néha látható Én itt maradtam úgy, mint mások, s ha változunk is rég Van helyed a világ szélén, ülj le, maradj még! Ez az ég ezer fényes, ébren álmodó S aki jár, az a vándor, a színes Földgolyó Jöjj szabadnak én is szállok, s bárhogy neveznéd Ez lehet, mit Te is kértél, mi mindig elkísér Egy hajó, mivel végigjárjuk az élet tengerét, a szívünk az, a test, a vér Hajó, mi a kikötőkben néha el sem ér Hidd el majd, hazatér! Ami fáj, Te is látod, nem kézzel fogható S ne reméld, hogy minden ajtó be is zárható Szeress úgy, ahogy vágyod az ismeretlent rég Van helyed a szívek mélyén, ülj le, maradj még! Ez az éj, s ki fényét festi, az a bolond ő a Hold S aki vár, az a Nap, ki ébreszt minden hajnalon Jöjj szabadnak én is szállok, s bárhogy neveznéd Ez lehet, mit Te is kértél, mi mindig elkísér Egy hajó, mivel végigjárjuk az élet tengerét, a szívünk az, a test, a vér Hajó, mi a kikötőkben néha el sem ér De hidd el majd, ...

"Vándor roskad le az útszél kövére. Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne! De nem megy tovább! Hogyan érje el, ha olyan nehéz terheket cipel? Amikor indult, erős volt és boldog. Azóta annyi minden összeomlott. Szívében ott a kérdés szüntelen: Mért lett ilyen az út, én Istenem?! Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye, és leperdül az útszéli göröngyre. Aztán elcsendesedik. Lehet-e ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke? Magasba emeli tekintetét. Ott majd megérti, amit itt nem ért. Fogja botját, és indul vánszorogva. Mintha a domboldalon kunyhó volna! Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik. Elég volt már a vándorlásból estig. Soká eltöpreng még a bajon, hiányon, míg végre lassan elnyomja az álom. S magát álmában is vándornak látja, útban a távol mennyei hazába. A mennyei város ragyog feléje. Oda igyekszik, siet, hogy elérje. Kezében vándorbot, vállán keresztje. Vállára azt maga Isten helyezte. Siet örömmel....

„Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.”

"Ha majd az ősz összegyűjt minden bánatot, s vele a lelkemet behinti csendesen: eljössz –e vigasztalni, kedvesem? Eljössz –e akkor simogató szóval, mikor a lelkem többé nem nevet, s mesélsz –e majd, mikor a könnyem éget, hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket, amiket egyszer én mondtam neked? Ha akkor eljössz: áld’ni fogom a lábaid nyomát, s áldott legyen a rózsaszínű út, az út, melyen menni fogsz tovább, áldott legyen a szív, mely erre kerget, s áldott legyen, áldott legyen lelked, legyen a boldog álmok temploma. Hanem azért áldani foglak téged akkor is, ha nem gondolnál rám többet soha."

Szeretet ne hagyj el engem! Ne engedd, hogy szívemből kitöröljenek! Nem tudom nélküled mihez kezdek, Ha elhagysz, csak egy csonka lélek leszek. Összetört cserépként hullok a földre, Csak egy viaszbáb maradok örökre. Érzelem nélküli rideg marionett, Kit kötélen rángatnak az emberek. Megfagyott márványkő, hideg, mint a jég Ezt nem akarhatja az ég. Szükségem van egy kis melegségre, Különben beborít az éj sötétsége. Gonosz lelkek járják vidám táncukat, Azt gondolják, engem megkaparintanak. Csalódniuk kell, mert nem hagyom magam, Harcolok a sötétség angyalaival. A boldogság erejét hívom segítségül, Így tér vissza hozzám a szeretet végül.

„Ez itt a magányosság erdeje. Itt én vagyok csak; én és valaki, valaki, akit nem is ismerek. És aki mégis, mégis elkísér, akármeddig megyek. Valaki, akit mégsem ismerek. S van itt egy álmom: különösen szép, és különösen mégis fáj nekem: Valaki egyszer majd elémbe lép, és megfogja két tévelygő kezem, lecsókolja két könnyező szemem... Valaki majd az életembe lép, aki százszor több mint az életem. Van itt egy álmom: különösen szép, és különösen mégis fáj nekem... Ez itt a magányosság erdeje. Itt én vagyok csak, én és valaki, Valaki, akit nem ismerek, és akiről még tudnom sem szabad: Bár jobban szeretem, mint magamat.”

"Mért töröd a fejed azon, ami megtörténhet veled? Meglehet, hogy meg sem történik. Tűzvészre gondolok, házad összeroskadására, csupa olyasmire, amibe beleeshetsz, s nem pedig belecsalogatnak. Inkább a csapdákra figyelj, azokra, amelyek orvul leselkednek rád… Mikor attól rettegsz, hogy az emberek veszélyt hozhatnak rád, gondolj arra, hogy mivel tartozol nekik… Méltóképpen élj, hogy méltóképpen ítéltess. Ne tégy semmit mások kárára, örülj mások szerencséjének, indítson meg az elesettek balsorsa, és mindig tartogass egy könnycseppet a szívedben az arra rászorulóknak… Ne feledd: emberhez méltóan kell élned, hogy méltó légy, e magas cím viselésére… Hívd segítőtársul a bölcsességet. Ha tógájába burkolózol, megóv a bajoktól, szentélyében biztonságra lelsz. Csak azok lökdösik egymást, akik ugyanazon az úton járnak. A bölcs sohasem kérkedik, sok emberre hozott már veszélyt a dölyfös lélek. Elűzi önmagától a bűnt, és másnak sem rója fel. Nem rémül meg a világi erkölcsök láttán, és nem ká...

"Párisba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, kánikulában, halk lombok alatt s találkozott velem. Ballagtam éppen a Szajna felé s égtek lelkemben kis rőzse-dalok: füstösek, furcsák, búsak, bíborak, arról, hogy meghalok. Elért az Ősz és súgott valamit, Szent Mihály útja beleremegett, züm, züm: röpködtek végig az uton tréfás falevelek. Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé s Párisból az Ősz kacagva szaladt. Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán nyögő lombok alatt."

„Mikor a tavasz osztja csókjait S a zöld erdőkön napsugár ragyog, Felébrednek a nedves pázsiton Piciny, fehér kis földi csillagok... A harmatcseppes rétek bársonyára Fehéren hull ezer csillagvirág, Felette lágyan elsusog a szellő, S az erdő szélén intenek a fák... Volt egyszer egy csillag...fényes...ragyogó... Ezüst sugártól tündökölt az ég, Reggel is sokáig oltogatta Erős fényét a kékes messzeség... Egyszer meglátott messze valahol Egy sápadt fényű testvér csillagot... De elvesztette...s keserves bánatában A horizonton végig vágtatott... Aztán széthullott...ezer kis vadvirágra, S a földre hullva többé nem ragyog... A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén Keresik azt a sápadt csillagot... Verseim piciny csillagvirágok, S én egy olyan hulló csillag vagyok, Ezer darabra tépve lelkemet Keresem azt a testvér csillagot...”

Első voltál eddigi életemben, Akit tiszta szívemből, őszintén szerettem. Olyan voltál nekem, mint nap az égen, Amely szelíden átölel, meleg fényével. Akár az arcomat símogató szellő, Mint élőlénynek az éltető levegő. Szomjas földként ittam szavaidat, Lázasan lestem gondolataidat. Kék egem legfényesebb csillaga voltál, Egész életemben, csak Te ragyogtál. Ha nem lettél volna akkor mellettem, Nem ismerhetném mi is a szerelem. Te voltál ki éltetett, ki számított nekem, Örökké szívemben élsz, sosem feledlek el.

"Emeld fel bíbor képedet, Csendes Esthajnal! Enyhísd meg a természetet Harmatillattal. Hozd alá a fáradt szemnek Kívánt álmait, Fedezd bé a szerelemnek Édes titkait. Titkon nyílnak az életnek Legszebb rózsái, Mély titokban csörgedeznek Legszebb órái. Ah, nékem is van egy titkom Szívembe rejtve! Nem szabad azt kimondanom: El van temetve. Nem szabad kijelentenem, Melly boldog vagyok; S hogy ki az én Egyetlenem, Kiért hervadok. Csak a néma hold mosolyog Rám szemérmesen, Mikor az örömcsepp ragyog Forró szememen."

Azt álmodtam angyal vagyok, Körülöttem ragyognak a csillagok. Szárnyaimmal hasítom a kék eget, Szeretettel várnak a Földön engemet. Boldogságot hozok mindenkinek, Akiben érzem, hogy él a szeretet. A jó Isten küldött ebbe a világba, Őneki minden egyes lélek drága. Meg kell mentenem az embereket, Én az Ő akarata szerint teszek. Egyszer csak fekete felhők gyülekeztek, A szárnyaim fájdalmasan letörtek. Elsodort az orkán erejű szél, Ott álltam egy szakadék szélén. Az ördög azt súgta – vesd le magad, Az istened úgyis elhagy! Félelem költözött a boldogság helyére, Reszketve gondoltam a szép emlékre. Nem tudtam miként cselekedjek, Végül a hitem ereje mentett meg. Eltűntek végre a gomolygó felhők, S ott álltam ismét Isten színe előtt.

"Semmibe sem kerül, de sokat teremt. Gazdaggá teszi azokat, akik kapják, és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják. Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökké megmarad. Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle. Táplálja a jóakaratot az üzleti életben, boldogságot teremt az otthonokban és mindenütt a barátság biztos jele. Pihenés az elfáradt embernek, napfény a csüggedőknek, világosság a szomorkodóknak, és a természet legnagyszerűbb ellenszere a bajokkal szemben. Nem jelent földi javakat senki számára, Nem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni – csak önként lehet odaadni. Ha valaki már túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon, akkor legalább te nézz rá derülten. Senkinek nincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni! Ha meg akarod kedveltetni magad az emberekkel, akkor MOSOLYOGJ !"