Forgó Mária

"Valamit kérnek tőled. Megtenni nem kötelesség. Mást mond a jog, mást súg az ész. Valami mégis azt kívánja: Nézd, tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet. Messzire mentél. Fáradt vagy. Léptél százat. Valakiért még egyet kellene. De tested, véred lázad. Majd máskor! - nyugtat meg az ész. És a jog józanságra int. De egy szelíd hang azt súgja megint: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet. Valakin segíthetnél. Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg. Tán összetörte a szíved. Az ész is azt súgja: Minek? De Krisztus nyomorog benne. És a szelíd hang halkan újra kérlel: Tedd meg, ha teheted! Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet! Ó, ha a harmadik egyszer első lehetne, és diktálhatna, vonhatna, vihetne! Lehet, elégnél hamar. Valóban esztelenség volna. De a szíved békességről dalolna, s míg elveszítenéd...

"Azért van síró, hogy vigasztald, és éhező, hogy teríts asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed. Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat leljen karod között. Azért roskadnak más vállai, hogy terhüket te segítsd hordani. Az irgalmat kinek fakasztják, s mélység felett van csak magasság. Ha más gyötrődik, vérzik, szenved, azért van, hogy te megmutathasd: mennyi szeretet van benned. Megmutattad-e néha legalább? Enyhült, s szépült-e tőled a világ? Vagy tán kezedtől támadt foltra folt? Ott is, hol eddig minden tiszta volt? Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak, menedéknek, oszlopnak, szárnynak. Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg meg nem leled. Csak ott leszel az, aminek rendeltettél. - Másként rideg,céltalan lesz az életed. Mag leszel, mely kőre esett, elkallódott levél leszel, mely a címzetthez nem jut el. Gyógyszer, ami kárba veszett, mit sohse kap...

"Amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted: elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok, hogy a reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember is elég. S nem igaz, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív. "

A hajnal az, ki osztja csókjait Bársony ajakával a virágot illeti De az a békés boldogság helyett Könnyek közepette egyre csak kesereg -Miért sírsz virágom, hiszen szeretlek Veled vagyok mindig, csak veled kedvesem Te vagy az én gyönyörűségem A legboldogabb leszel mindig mellettem -Hiába is szeretsz én drága kedvesem Oly kevés az idő, mit adni tudsz nekem Belehalok ebbe a nagy bánatba Mert téged szinte alig láthatlak -Miért sírsz virágom, hiszen szeretlek Egész életemben melletted leszek Minden egyes reggel veled ébredek Szerelmes szívem csak érted remeg -Lágy ölelésed néha nem is érzem Ez csak röpke pillanat nékem Ez hidd el nem boldogít engem Egy „futó záportól” több kell kedvesem -Ennyit adhatok drága szép virágom Csöppnyi szíved értem ne fájjon Meggyógyítlak téged harmatos balzsammal Betakargatlak édes mosolyommal

Mennyi titkot őriznek a fák, Éjszakánként halkan susogják. Egymásnak halkan éneklik, A múlt fájó emlékeit. Mennyi szívet tépő titok, Lopakszik ráncos törzseik közt. Hány szív szakadt meg itt, Földbe vájó gyökereik fölött. Mennyi édes gyerekzsivaj emléke, Ágaik között játszva hív. Esetlenül kapaszkodva itt, Lágy karok szelíden átölelik. Mennyi könnyező heg árulkodik, Oldalukba vésett szerelem hegével. Melyek már enyészetté lettek, Most eleven sebeknek tűnnek. Mennyi elillant régi árnyalak, Suhan nyöszörgő lombjuk alatt. Mint tavaszi hűs szellő, Eliramlik –e letűnt idő.

"Hajnalfényben fürdesz, ahogy én. Nap tüzében olvad a remény, Szürke estben reszket ez a szív, Csillagos éjben az álmom téged hív. Minden hajnal távolabb repít, Nap tüze ég, de fel nem melegít. Esti szélben illatod ölel, Egy csillag vagy távol, csak szemem lát közel. Ha nem vagy, csak látszol, a holnap mért jön el? Hány év egy perc? Ha nem ölelsz? Érzem, ne felelj, érzem a szívemmel. Hány év egy perc? Ha nem ölelsz? Érzem, ne felelj, mértem szerelemmel. Hány év egy perc? Ha nem ölelsz? Érzem, ne felelj! Tőled távol mást fütyül a szél. Rólad hallgat, semmit sem mesél, Esti szélben jéghideg a nyár, Lelkem már szédül, de szemem nem talál."

Nézd, én vagyok a szél, Ki mindig elkísér, de átölelni fél. Nézd, én vagyok a tűz, Ha oltanád, elűz, de véd, ha mellé ülsz. Nézd, semmi sincs talán, Mi fontosabb lehet, Mint egy pillanat veled. Érinthet téged minden szó, Ölelhet napsugár és hó, Csak én nem érlek el. Érinthet vágy és gondolat, Szerethet álommozdulat, Csak én nem érlek el, Én nem érlek el. Mondd, hogy elérhet kezem, Mintha itt lennél velem, És nincs több félelem. Mondd, hogy máshogy is lehet, Hogy nem hiszed, Hogy csodák nincsenek. Nézd, senki sincs e földön, Aki tőlem elvehet, Csak a csillagok felett. Érinthet téged minden szó, Ölelhet napsugár és hó, Csak én nem érlek el. Érinthet vágy és gondolat, Szerethet álommozdulat, Csak én nem érlek el, Mért nem érlek el…